Hírcsomagok itthonról és a nagyvilágból Ajánlott olvasmányok Döntéshozóknak a csomagolásról Dizájn itthon és külföldön Mitől jó?  
Hírlevélre feliratkozás  
Untitled Document



Untitled Document

--- BOSSPACK ---

Regionális hulladékgazdálkodás

27,5 milliárdos projekt Győr megyében

2005. március 8.

Rövidesen elküldik Brüsszelbe a Győr-Moson-Sopron megyei regionális hulladékgazdálkodási rendszer projektjének pályázati anyagát, amely egy bruttó 27,5 milliárd forintos program - közölte az MTI érdeklődésére a projekt koordinátor Kommunális Szolgáltató Kft. (Komszol) szóvivője kedden Győrött.

A pályázók a beruházási összeg 76 százalékát szeretnék elnyerni az Európai Unió kohéziós alapjából.
Forgács Sándor elmondta: a beruházás 10 százalékát adja össze a programban résztvevő 237 önkormányzat, 14 százalékot pedig a költségvetés biztosít.
A 483 ezer embert szolgáló rendszer tervein már az uniós bírálók szempontjai szerinti kiegészítéseket végzik. A projekt április végén kerül Brüsszelbe és előreláthatólag néhány hónapon belül megszületik a döntés arról, hogy a pályázat megkapja-e a támogatást.
A tervek szerint 2007-ben indítható beruházás célja, hogy megoldja Győr megyén kívül több Vas-, és Veszprém megyei település kommunális hulladékának gondját oly módon, hogy a lerakandó hulladékmennyiség minimálisra csökkenjen. Ehhez viszont a nagyobb hányadot hasznosítani kell.
A beruházási összeg döntő hányadából a hasznosítás feltételeit teremtik meg, a győri és a cséri lerakó létesítésére mindössze 3,3 milliárd forintot szándékoznak költeni. A rendszer keretében kialakítják a szelektív gyűjtés feltételeit, ennek során 700-nál több szelektív gyűjtőszigetet és 126 hulladékudvart létesítenek.
A győri rendszer kiépítését a Komszol kezdeményezte saját működési területén, ezt követően kapott felkérést a mosonmagyaróvári és a soproni hulladékgazdálkodási konzorciumtól szakmai segítség nyújtásra. A három konzorcium együttesen pályázik az uniós támogatásra bízva abban, hogy az összefogással növekszik az esélyük a sikerre.
A rendszer bevezetésének egyik új eleme lesz, hogy a gyűjtőedényeket elektronikus azonosítóval látják majd el. A szállító jármű automatikusan rögzíti, kinek az edényét ürítette. A számlázást ennek alapján végzik. A szelektív gyűjtésbe bekapcsolódók edényeit ritkábban kell üríteni, így ők kevesebbet fognak fizetni a hulladékszállításért.

Bosspack menübe


Untitled Document





Warning: mysql_connect() [function.mysql-connect]: Access denied for user 'packinform'@'localhost' (using password: YES) in /home/packinfo/public_html/gnvisitorinfo/db_mysql.inc on line 75
Database error: connect(localhost, packinform, $Password) failed.
MySQL Error: ()
Session halted.