Nem fogjuk visszakapni a termékdíjat

A Környezetvédelmi Minisztérium egy olyan javaslatot dolgozott ki, amelynek értelmében például visszakaphattuk volna a palackok meg a dobozok termékdíjának megfelelő összeget, ha azokat visszaszolgáltatjuk. Azért „vissza”-kaphattuk, mert a termékdíjat végeredményben mi, fogyasztók fizetjük meg, és azért „volna”, mert mégsem fogjuk visszakapni – derült ki a Magyar Rádió 16 óra című műsorából.

Ha valakit kínzó bizonytalanság gyötört volna idáig, hogy vajon a termékdíj micsoda: valaminek az ösztönzését szolgáló felár, amit azért fizetünk, mert a sok csomagolóanyagból és eldobható műanyagpalackból szemét lesz, és azzal valamit csinálni kell, vagy inkább egy adóféle, amit díjnak neveznek. A termékdíjak szabályozása körüli parlamenti fejlemények után viszont már kevés ok van arra, hogy kétségek közt vergődjünk. A minisztérium szabályozási javaslatát ugyanis, ahogy az egyik lap írta: „a kormány kifilézte”. A hetvenet tizenegy oldalra fogyasztotta, lényeges dolgokat hagyott ki belőle, emiatt aztán a parlament két bizottsága sem támogatta a kormány előterjesztését. A parlamenti bizottságokban a kormánypártoké a többség. Kis Zoltán, az SZDSZ agrárpolitikusa, a környezetvédelmi minisztérium volt államtitkára – aki egyrészt e törvényi szabályozás előre látható kudarca miatt mondott le posztjáról – szerint ha valaki ma egy kristályvizet vesz egyszer használatos palackban, huszonöt-harminc forint a palack ára, plusz a termékdíj. Ha vállalná a vevő a viszaváltással járó fáradságot, és lenne lehetősége többutas csomagolást választani, ezt az összeget spórolhatná meg. Hogyan sikerült ezt megfúrni? Húsz százalékkal emelte az egyutas termékdíjat az új jogszabály, de ugyanakkor már az előre csomagolt élelmiszerek is ebbe a kategóriába tartoznak. Adódik a kérdésre, hogy a fogyasztói szokásokat ki alakította ilyenné, hogy az eddigi összes kormány miért „feküdt le” a visszaválthatóságot ellenző gyártóknak, illetve ennyivel erősebb ezek lobbija, mint a környezetvédelmi? Válaszul Kiss Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a teljes élelmiszeripar és az építőipar egy része esik a termékdíjköteles szférába: ezek rengeteg adót fizetnek, s úgy is befolyásolni tudják a kormányzatok politikáját, hogy ha át kell állniuk a környeztebarátabb megoldásokra, az tetemes többletköltséget generál náluk, amelyet a fogyasztókra hárítanak át. A lobbi sikerét fényesen bizonyítja, hogy míg tíz éve nyolcvan százalék volt a visszaváltható csomagolások aránya a hazai kereskedelemben, most ennyi a visszaválthatatlanoké. Megfordult… Így az adóban fizetjük meg a hulladékhasznosítás költségeit. A nagyáruházakban továbbra sem lesz választás: ki kell fizetni a drága egyszeri göngyöleg termékdíjjal megemelt árát, aki ott vásárol. A Környezetvédelmi Minisztérium azt szerette volna elérni, hogy ne kilóra számítsák a termékdíjat, hanem darabra; ez sem sikerült. Négy parlamenti bizottság előtt volt a törvénytervezet: a gazdasági és a költségvetési bizottságnak megfelelt – a környezetvédelmi és a mezőgazdasági elutasította. Nem a Gyurcsány-kormány terjesztette be, még örökölte elődjétől, a Medgyessy-kabinettől: Turi-Kovács Béla, a környezetvédelmi bizottság ellenzéki elnöke megerősítette a Tizenhat órának, hogy az ellenzék és a kormánypárt egyetért: a termékdíj változtatására ne fiskális célból, hanem környvédelmiből kerüljön sor. Véleménye szerint egy grammal se lesz kevesebb hulladék, hogy a termékdíjat megemelték; ez csak egy „zöld álca” a bevételek növelésének szándékán. Egy éve folyik az előkészítés: zöldek követelték a többutas csomagolást, a betétdíjas rendszer visszaállítását. Nem fogadta el a kormányzat… ha a tárca egyedül elfogadná, vesztes helyzetbe kerülhet a kormányon belül a miniszter, leszavazzák. A hulladék is üzlet. Egy külföldi céghez kapcsolódik a másik négy a magyarországi ötből a hulladékkezelésben – említi Turi-Kovács Béla –, a tervezet szerinte nem tárgyalható, vissza kell vonni. Kiss Zoltán SZDSZ-képviselő állítja: csak a szelektív hulladékgyűjtés marad eszközként a környezetvédelem kezében: de a hálózata igen ritka még Magyarországon, és egyáltalán nem ösztönzik az ilyen fogyasztói-állampolgári magatartást. Nyugaton már „fordított automaták” vannak: ha egyszer használatos palackomat bedobom a présgépbe, és az kiad egy-kétszáz forintnak megfelelő kis összeget. Ha valakinek nincs türelme vagy ideje a hulladékát ennyiért körültekintően gyűjteni, mindig találni lehet másvalaki rászorultat, aki ezzel foglalkozhat.

vissza