Hírcsomagok itthonról és a nagyvilágból Ajánlott olvasmányok Döntéshozóknak a csomagolásról Dizájn itthon és külföldön Mitől jó?  
Hírlevélre feliratkozás  
Untitled Document



Untitled Document

--- BOSSPACK ---

Adóreform már az idén?

A korábban keletkezett vagyont nem sújtaná közteher

2005. február 1.

A miniszterelnök szerint az első félév végére megszületik a javaslat az adóreform kereteiről és tartalmáról - írja a Napi Online. A gazdasági hírportál értesülései szerint Gyurcsány Ferenc közölte: a kormánynak nem célja a korábban keletkezett vagyon megadóztatása.

Az idén a GDP 4 százalékkal nő - jelentette ki a Pénzügyminisztériumban (PM) Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök közölte: tartható az idei költségvetés, a magyar gazdaság erős és stabil, a gazdaságpolitika egy egyensúly felé törekvő pályát próbál megvalósítani. A kormányfő elmondta, hogy az adóreform-javaslat fő felelőse a PM, de a kidolgozásban kiemelten részt vesz a gazdasági minisztérium is, a munkaügyi, egészségügyi és szociális tárcákkal pedig konzultálnak.
Az első félév végére megszületik a javaslat az adóreform kereteiről és tartalmáról - fogalmazott Gyurcsány. A miniszterelnök szavai szerint az adóreform fő célja a közteherviselés rendszerének átalakítása. Draskovics Tibor hozzátette: nekilátnak az adóreform elkészítésének. A pénzügyminiszter letette a garast a kisebb bürokrácia és a költségvetési fegyelem fokozódása mellett. Gyurcsány az SZDSZ adójavaslatával kapcsolatban elmondta, azok csak az szja-ra vonatkoznak, de meg kell vizsgálni az ötletek pontos következményeit. A kormányfő kérdésre válaszolva kijelentette, hogy igazságosabb és nagyobb teljesítményre ösztönző adórendszert szeretnének, s a kormánynak nem célja a korábban keletkezett vagyon megadóztatása.

Bosspack menübe


Untitled Document





Warning: mysql_connect() [function.mysql-connect]: Access denied for user 'packinform'@'localhost' (using password: YES) in /home/packinfo/public_html/gnvisitorinfo/db_mysql.inc on line 75
Database error: connect(localhost, packinform, $Password) failed.
MySQL Error: ()
Session halted.