Tolltörténet

2005. január 19.

A középkorban kizárólag lúdtollal és saját készítésű tintával írtak a szerzetesek és bár a tinták készítésére vonatkozólag számos receptet ismerünk, szinte egyáltalán nem maradt fenn arra vonatkozó leírás, hogyan kell jó írótollat vágni. Valószínűleg a toll vágása magától értetődő dolognak számított minden művelt embernek az ókori Egyiptomtól egészen a 19. század Angliájáig és ezért nem tartották érdemesnek megemlíteni.

A legjobb tollaknak a lúd vagy a hattyú legkülső kb. öt evezőtolla bizonyult. Néhány kutató szerint az írnokok gyakran szinte mikroszkopikus méretű kézírása varjú- vagy hollótollal készült. A pulyka, melynek tollából kiváló íróeszköz készíthető, Amerikában honos, és a középkori Európában ismeretlen volt.

A penna

Egy jobbkezes írnok olyan tollal tudott a legjobban dolgozni, mely enyhe szögben természetesen hajlott jobb felé. Az ilyen tollak a madár bal szárnyán találhatóak. A használatbavétel előtt először a vékony véget és a legtöbb pihét eltávolították. A madárról frissen eltávolított, vagy a talált, még nedves tollakat először ki kellett szárítani, hogy megkeményedjenek. Ezt vagy természetesen, néhány hónapos szárítással, vagy mesterségesen idézték elő. Ez utóbbi esetben a tollakat először vízbe áztatták, majd néhány percre felforrósított homokkal teli tálcába dugták. A zsírban gazdag külső hártyák és a toll szárának belsejében lévő anyag ekkor könnyen le- és kivakarható, és egy kemény, áttetsző cső marad vissza csupán. Ezután mindkét végen levágták a végét egy rövid és éles ún. tollkéssel, általában nagyon hasonló módon a modern töltőtollhegyek formájához; majd kézbe fogva, az írnok finoman behasította a tollhegy közepét. Végezetül a tollhegyet egy szilárd felülethez nyomta, és a kés hegyével csupán egyetlen milliméternyit lecsippentve biztosította a tökéletes szögletes íróhegyet.
John of Tilbury, aki Thomas Becket kíséretébe tartozott a 12. században, beszámol arról, hogy egy diktálás után író írnoknak olyan gyakran kellene újra megmetszenie tollát, hogy legalább hatvan-száz előkészítet íróeszköznek kellene ott várakoznia asztalán, hogy tartani tudja a lépést. Ebből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy egy elfoglalt írnok napi munkája során úgy hatvan alkalommal metszette meg újra a tollhegyet.

Az áttörés

Hatalmas előrelépés volt ehhez képest a XIX. Században az acéltollak elterjedése. Ám a klasszikus acéltoll-töltőtollnak sok hátránya volt, mert a tinta gyakran beszáradt a toll finom vágásába. Ha erősebben megnyomták, a toll két fele szétcsúszott, és az írás csúnyán megvastagodott.
A golyóstoll éppen ezeket a hátrányokat küszöbölte ki. Az ötlet egy Baum nevű német feltaláló agyában fogant meg először. A feltaláló 1910-ben szabadalmat is kapott az ősgolyóstollra. A festéket - folyékony tintát - egy vékony csövecskébe helyezték, amelynek egyik végét egy golyótartó fészek zárta le. A parányi golyócska úgy volt elhelyezve, hogy sem a tintatároló csőbe nem csúszhatott be, sem a tollból nem eshetett ki. A tinta rátapadt a golyó belső féltekéjére, amikor pedig a tollat a papíron végighúzták, elfordult, és nyomott hagyott a papíron.
A festékeloszlás nem volt egyenletes. Ha a tollhegy golyótartó fészke túlságosan szorosra sikerült, a festék letörlődött, nem jutott a papírra, ha viszont nagyon tágra készítették, a tinta a golyó mellett kifolyt a tollból. Ráadásul a savtartalmú írótinta rövid idő alatt a golyót és a fészket is szétmarta, a toll használhatatlanná vált. Vagyis az ötlet - elsőre - megbukott.
Így, amikor a német Janivitz, a drezdai Gold-Lorenz töltőtoll gyár műszaki vezetője az 1928-as lipcsei vásáron bemutatta golyóstollát, az írószerszakma az újdonságnak kijáró elismeréssel fogadta. Ez az írószerszám lett a lipcsei vásár slágere, de a vásár után szinte teljesen eltűnt. Ugyanez ismétlődött meg három évvel később is, amikor a Gold-Lorenz gyár Mungo nevű, nagy reklámmal beharangozott golyóstollal jelent meg a vásáron. A megoldás ugyanis még mindig nem volt tökéletes.

Továbbfejlesztve

Az 1931-es lipcsei vásáron azonban ott volt egy magyar műszerész, Goy Andor, a Goy és Kovalszky írógépszaküzlet vezetője. Hat darab új rendszerű tollat vásárolt, de amikor Budapestre érkezve kicsomagolta, már egyik sem működött. Ám később találkozott egy Bíró László nevű férfivel, aki 1938-ban egy Lasek nevű budapesti töltőtollkészítővel megcsináltatta saját golyóstollának modelljét, amely szintén csupán ideig-óráig működött. Goy látta, hogy a budapesti golyóstoll ugyanabban a hibában szenved, mint külföldi elődei. Felhívta Bíró figyelmét arra, hogy az elgondolás sem új. Bíró ennek hatására vállalta, hogy megfelelő festéket állít elő, amelyhez Goy adta az anyagi támogatást.
A toll használható példányainak kidolgozásában két jelentős megoldás játszott fontos szerepet. Egyrészt a golyó festékezését szolgáló, igen finom csatornák, az ún. kapilláris rendszer megszerkesztése, másrészt a festékpaszta kikísérletezése. A kapilláris festéktartályt - Goy Andor elgondolása alapján - a párizsi Elveco műszergyár magyar társtulajdona, Kovács Sándor mérnök valósította meg, aki egyébként a franciaországi gyártásra Goyjal szerződést is kötött. Így lényegében a használható golyóstoll műszakilag fontos alkatrészei Goy Andor elgondolása alapján születtek.
A kísérletezők egy félig folyékony, pasztaszerű festék kidolgozására törekedtek. A gondot az okozta, hogy a sűrű paszta az amúgy is vékony csőben nem mozgott szabadon, nem érintkezett mindig a golyó belső felével. Ezért az első szerkezeteknél a paszta tartályából egy rugóval feszített dugattyú nyomta előre a festéket.
Goy Andor végül 20 ilyen tollal Németországba utazott, és megpróbálta eladni a gyártási jogot a nagy németországi írószergyáraknak. Csupán a müncheni Deutsche Füllhalterwerke mutatott érdeklődést, amikor Goy a gyár vezérigazgatójának, Gerolf Zornnak a mintapéldányt megmutatta. Sikerült megállapodást kötni Zornnal, és a német gyár 1939 közepére már megkezdte a Stratos névre elkeresztelt golyóstoll sorozatgyártását. A német cég is felismerte, hogy a legtöbb probléma a megfelelő festék hiányából ered. Először egy müncheni vegyészt bíztak meg a megfelelő paszta előállításával.
A kikísérletezett festék már jobbnak bizonyult. Utóbb B. von Zychlinsky kutató foglalkozott a kellő folyékonyságú, de a csőben mégis megmaradó festékpaszta készítésével. A háború alatt Zychlinsky müncheni laboratóriuma elpusztult, munkáját ekkor mittenwaldi kis laboratóriumában folytatta. Itt sikerült a háború után az első, igazán megfelelő golyóstoll-festékpasztát kidolgoznia.

Tengerentúlon

Végeredményben nem túlzás azt állítani, hogy a golyóstoll kifejlesztése jelentős része magyarok érdeme. A korábbi, német és csehszlovákiai próbálkozásokra szinte egyetlen vállalkozó sem figyelt fel.
Az első működőképes golyóstollak gyártását azonban Európában meggátolta a világháború. Még folytak a harcok, amikor Amerikából megérkeztek az újabb típusok. Ezek - mint kiderült - az időközben Argentínában letelepedett Bíró László vállalkozása nyomán készültek el.
Bíró László ugyanis a fasizmus elől Argentínába emigrált. Elutazása előtt, 1938. december 24-én új megállapodást kötött Goy Andorral, és ebben tíz országbeli - többek között németországi, franciaországi, svájci - értékesítésére jogosította föl feltalálótársát, fenntartva magának a fennmaradó országokra vonatkozó forgalmazás jogát.
Az Argentínában megindított golyóstollgyártás során újabb és újabb szabadalmak születtek. Bejelentésükhöz azonban már nem rendelkezett elég tőkével, és ekkor társult Henry Georg Martinnal. Martin cserében azt kérte, hogy az új szabadalmakat az ő nevére nyújtsák be. Ezzel kicsúszott azok ellenőrzési lehetősége Bíró kezéből. Martin a svájci Zugban Biró-Patente A. G. elnevezéssel részvénytársaságot alapított, és Bírótól a golyóstoll értékesítési jogát is megváltotta.
A svájci részvénytársaság ezzel a golyóstollpiac korlátlan urává vált. És amikor az amerikai, majd az európai írószergyárosok is rájöttek az újfajta tollban rejlő lehetőségekre, az Eversharp, Reynolds, Parker és más cégek kénytelenek voltak tekintélyes összegeket fizetni az engedély nélküli gyártásért vagy a licencek megszerzéséért. A Bíró nevet viselő svájci részvénytársaság valóságos apparátust szervezett a licencek kiadására és az egyes országokban gyártott típusok felkutatására.

Pert vesztve

Goy Andor 1947-ben kezdte meg a golyóstollgyártást. A Gopen-tollak újdonsága a nyomógombos megoldás volt. Üzemét 1949-ben államosították. Világszerte nagy érdeklődést keltett, amikor 1960-ban Goy Andor a magyar találmányokat értékesítő Licencia vállalat jogi támogatásával pert indított a Biro-Patente A. G. ellen. A közel hét éven át húzódó pert végül is a svájciak javára döntötték el. A külföldi jogi szakértők is megállapították, hogy a bíróság több, a Biro-Patente A. G. ellen szóló érvet figyelmen kívül hagyott. A Licenciát képviselő nürnbergi ügyvéd, dr. Gustav Maas véleménye szerint, ha a felperes nem a magyar állam, hanem maga Goy Andor, már évekkel ezelőtt kedvező ítélettel dőlt volna el a per.

(Összeállította: B.Zs. - Forrás: www.harmonet.hu)

Presspack menübe